2012. május 31., csütörtök

Egy gigányi Amerika

Tegnapelőtt fellátogattam az oldalamra, nézegettem mi újság van és megláttam, hogy Ti, kedves olvasók, már 1024-szer kattintottatok az én blogocskámra. Tekintve hogy egy hónapja sem vagyok itt, ez igencsak nagy szám. Pontosan egy gigabyte. Népes kis közönségem van, olvasók hada, mindenféle országból. Írói hajlamaimat ez nagyon kecsegteti, köszönöm nektek az érdeklődést!!!

 köszönök minden egyes kattintást! ;)

Kedden, bár aludtam végre valamennyit, megint csak, szokás szerint úgy keltem, hogy mozogni nem volt semmi kedvem. Tulajdonképpen rájöttem, hogy ez a párás, fullasztó meleg időjárás eléggé leterhel. Még szerencse hogy bent a melóban van klíma. Itt kínlódtam, ettem, fetrengtem, gépeztem meg nyűgösködtem. Tanulmányoztam a menetrendet, majd nagy nehezen elmentem zuhanyozni, felöltöztem és lesétáltam a buszhoz. Késett, én szédültem, 92fokot mutatott a hőmérő, ami 33fok nálunk. Szerencsére nyomatják kegyetlenül a klímát. Nem voltunk sokan a buszon, mindössze hárman. Át kellett szállnom, mert most, a nyári menetrend miatt nincs közvetlen járat a partra, de így is max 20 perc alatt lenn lehet lenni. Nem rossz. A minipályaudvaron kerestem a felszállóhelyet, leültem majd egy munkaruhás fickó kezdte el lökni a rizsát, nem értettem sokat, csak hogy egy nő miatt leesett a telefonja. Kérdezte a nevem, bemutatkozott, aztán jött is a busz és kérdeztem hogy fel lehet-e szállni. Ekkor előttem termett két fekete srác, és az egyik vigyorogva, az arany felső fogsorával közölte, hogy szálljak fel, ez a busz kell nekem. Hihetetlen formák vannak itt mifelénk. Azon a buszon mire leértünk a partra, már csak én voltam. Végre tudtam fotózni, így megmutathatom a már említett menő leszállásjelző zsinórzatot. 




A parton még melegebb volt, 96 fok, azaz olyan 35. Odasétáltam Katihoz, megbeszéltük a haditervet. Lementünk a vízhez, hagytuk hogy csapkodja kicsit a lábunk, a homok pedig szétégette a talpunk. Lemostuk magunkról utána a homokot a csapnál, elsétáltunk a postáig, vettünk bélyeget és feladtunk egy képeslapot. Visszabuszoztunk hazafelé, benéztünk egy boltba, vééégre elintéztük nekem a bankot, beváltottuk a csekkünket. Elmentünk boltba, vettük grillcsirkét, nyamii. És a nap fénypontja az volt, hogy megtaláltam olcsón a Dunkinban kedvencnek kikiáltott fagyimat. Vettünk egy labdát is. Önkiszolgáló kasszához mentünk, bénáztunk is egy sort. Utána a bolt előtt, műanyag villával nekiálltam a dobozból enni a fagyit. Meghaltam volna, ha nem tehettem volna! :D

 a Dunkinos fajta, háttérben az alannyal :)

Hazasétáltunk, ettem még a szétolvadt fagyiból, aztán a grillcsirkéből, utána fürdőruhába vágtuk magunkat és lementünk a medencéhez. Már ment le a nap, de nagyon élveztük, labdáztunk egyet, ugráltunk, teljesen egyedül voltunk. Utána jött egy nő, úszni, beengedett pár srácot, akik ruhástul jöttek be, majd mikor már nagyon idegesítőek lettek, inkább ki is jöttünk.
Zuhanyzás, egy kis körömfestegetés az új szerzeménnyel, majd jött az infó, hogy volna egy kis program estére. Egy dolláros rumkóla akció van a DeweyBeach-en lévő Northbeach nevű helyen. Tehát pillanatok alatt puccba vágtuk magunkat, rendeltünk taxit és suhantunk a pályán Dewey felé. Mikor kiszálltam ledöbbentem, a lában alatt homok volt! Homokos part! Besétáltunk a helyre, benn is homok volt! Volt egyetlen rész ahol akadt egy kis szilárd talaj, aztán megint csak homok. Eszméletlen volt. Körülöttünk az öböl, alattunk homok, zene, társaság, ital és a hold!!! Szuper ez a hely! Mennyei!
 



Amit tudni érdemes az amerikai szórakozóhelyekről, az az, hogy a legtöbb államban 1-ig vagy 2-ig vannak csak nyitva, Szóval, amikor mi Európában éppenhogy megérkezünk és szusszanunk ezek már a búcsú nótáit zengedezik Egykor tehát meg volt a roló le, és távoztunk. Elsétáltunk egy pizzériához, semmit nem vettünk, tömeg volt, aztán hívtunk egy taxit. Időközben az egyik srác kocsiját elvontatták, mert rossz helyen állt. Drága mulatság volt neki. Hazataxiztunk, kicsit még erkélyeztünk aztán csicsikáltunk.
Tegnap délben keltem, gépeztem, aztán elmentem bevásárlókörútra, ami azt jelenti, hogy kölcsönkaptam Adri bringáját, és eltekertem egy pár helyre. Kaptam mindent, amire szükségem volt. Pipere és ruházat. Hazafelé már nagyon kényelmetlen volt az ülés, ennyi idő után nem is csoda. Autópályán bringázni nem egy élmény mondjuk, de jobb mint gyalogolni. Egyszer majdnem el is ütöttek, de kivédtem. Egyszer meg félreálltam és pihentem kicsit.
Itthon hajat festettem, fogat fehérítettem. Szépítkezős napot tartottam. Kati hazajött, szarul volt, fájt a feje, még a balesetünk óta, ezért megjárta a kórházat. Megállapították a nagy semmit. Ettünk, fagyiztam ismét, beszélgetés és alvás. Ma hattól tizenegyig dolgoztam. Tegnap esett az eső de ma már szép az idő. Délután bealudtam beszélgetés közben, pöppet fáradt voltam. után Shoppingolni voltam ismét, uhhh micsoda szerzeményem van! Egy csodagyönyörű fekete ruha! Majd egyszer meglásssátok hehe :D Most megint fogfehérítek. Ez az esti program.
Köszönöm az egy gigabyte-on túli figyelmet! Have a nice day guys! ;)

2012. május 28., hétfő

Nagy bádá bumm

Avagy lehetett volna a cím akár a következő: Száguldás Porsche Szerelem - II. fejezet. Van akinek ez már mindent elárul.
Csütörtök reggel, szabad nap nekem, mégis koránkelés volt. Hulla fáradt voltam, olyan fáradt hogy úgy voltam vele, hiába is tesznek nekem azzal szívességet hogy elvisznek Georgetown-ba, én megköszönöm a kedvességet és alszok tovább. Nem akaródzott elindulni. Natalia késett, ő volt a sofőr. Katinak elsütötte a poént, miszerint reggeliztünk-e mert lehet hogy visszaköszön, tehintve hogy késésben vagyunk és sietünk. Nem bántom Nataliat, de ahogy kihajtottunk az autópályára, elfogott a halálfélelem, vagyis... nem tudom hogy írjam ezt le, egy fura érzés, amikor tudod hogy ez így nem jó és valami rossz fog történni. Natalia nem igazán tartotta a követési távolságot, sokszor csukva tartottam a szemem. Nem volt nagy a táv igazából, de mégis az volt bennem, csak érjünk oda és vissza. Elég gyorsan mentünk, közel az előttünk lévő terepjáróhoz, aki egyfolytában fékezgetett. Itt ez így divat. Egymás farában, sebesen. Volt egy pont mikor gondolatban a következő hagyta el a számat; nincs mit tenni, nem tudok mit tenni, ha meg kell történnie, akkor meg fog történni. Ezen gondolatom után még többször volt a szemem csukva. Fel voltam készülve. Aztán egyszercsak megtörtént. Natalia felnyúlt kinyitni a tetőablakot, Kati épp sms-t írt, én becsuktam a szemem. Aztán jött a becsapódás, kétszer. Hatalmas fehér por, semmit nem láttam, a létező összes légzsák kinyílt, lefejeltem az anyósülés fejtámláját szemüreggel, szerencsére előtte vettem le a napszemcsit, odavágtam a két térdem és sípcsontom. Kati köhögött, Natalia káromkodott, aztán megkérdezett minket jól vagyunk-e. Próbálták kinyitni az ajtajukat, de nem ment. Kinyitotta végül a tetőablakot, kinézett. Én ki tudtam nyitni az ajtómat. Kiszálltam. A por még mindig hatalmas volt odabenn. Két nő jött, telefonáltak, majd mondták, hogy ha még tud menni az autó, húzódjunk félre. Ez ment. Kimásztak a többiek is, Kati volt a legrosszabb állapotban, köhögött és jól megrántotta a bizonságiöv, kapott egy piros hosszú bélyeget a nyaka alá. Natalia jól volt, tulajdonképpen én is, kicsit fájt csak a lábam. A kocsi nem volt éppen egy túl bizalomgerjesztő látvány. Első ránézésre is, így laikusként megmondtam hogy totálkár...
Jött a rendőr, felvette az adatokat, a terepjárót vezető nő nagyon jókedvű volt, az ő kocsija ismételten nem kapott nagyot, kis karc és a kipufogó elformálódott. Ennyi.
Két hónap alatt, két különböző országban sikerült részese lennem egy karambolnak, ugyanott ültem, ugyanaz történt. Csodálatos, nem? Idén már összességében ez a harmadik autós malőröm. Az előzőt megálmodtam, a mostanit megéreztem. Ebben természetesen nem kell hinnie senkinek, tudom hogy ez már-már túl természetfelettinek hat, de Istenbizony nem hazudok. Számomra is elég ijesztő a dolog.
Natalia első pillanattól fogva telefonált mindenfelé, Kati csak üldögélt a patkán én meg kérdezgettem hogy érzi magát, aztán üldögéltem csendesen. Mikor minden megvolt, jött is a trailer, kipakoltunk a kocsiból aztán az autótól búcsút is inettünk, a nő akinek nekimentünk addigra már le is lépett. A rendőr kérdezte hogy jön- e értünk valaki. Natalia hívta az unokatesóját. Üldögéltünk egymástól egy-egy méterre a patkán és vártunk. Hadd ne mondjam lenyűgüző arcokat vágtunk, a rendőr még egyszer megkérdezte akad-e biztosan fuvarunk, aztán elment. Jött értünk a rokon egy Jaguar-ral. Ohh, hűha! Nem volt egy vadiúj modell, de elég elegéns volt, exkluzív darab. Márványos faberakás és miegymás. A srác úgy vezetett, hogy szívem szerint menet közben kiszálltam volna. Az imént törtünk össze egy vadiúj gyönyörű Toyota-t ugyanezzel a rátapadós technikával, nagyon kiborított. Miért nem lehet a követési távolságot betartani??? Nem attól az 5-10 métertől fog az ember lemaradni valamiről, maximum egy lehetséges balesetről. De nem itt. Ez nem divat. Itt készemszépen megy a kőkemény kombájnozás. Mikor a srác egy nagyot fékezett és megint baromi közel volt az "ellenfél" reflexből befogtam a szemem a kezemmel és szégyen avagy sem, de bekönnyeztem. Ki akartam végre szállni. Hazaérni.
Megálltunk a közelben, én hazasétáltam, át kellett vágnom az autópályán, mert persze lámpa sehol a közelben. Utálom ezt az autópályát!!! Hazaértem, zuhanyoztam egyet a nagy sokkra és pihentem. Katinak sajnos dolgoznia kellett mind a két melóhelyén. Fájt a feje és szédült. Én voltam olyan béna hogy pont a fájó térdemet sikerült beütnöm valamibe, azt hittem megőrülök. Borogattam kicsit a lábam, közben hazaért Gergő a tulaj és kérdezte hogy mi történt, elestem? Háát... nem éppen... :D
A nap további része szerencsére eseménytelenül alakult. Nagyjából. Kati hazajött, Adrival elmentünk boltba, el akartak ütni néhányszor. Na ennyire biztonságos a környék. Mondtam is drága jó anyámnak, kössön rám most azonnal egy biztosítást, mert nekem reszeltek ha itt valami történik. És mint látjátok, történik...
Ezután már csak vacsiztunk, melegszendvics salival. Komolyan nagyon jólesett. Egy kis beszélgetés az erkélyen és pihi. Ez volt hölgyeim és uraim az én csodás háromnapos "szabadságom" csúcspontja. Egy kis autóbalesetezés... Csak a szokásos. :D





Pénteken aludtam amíg csak bírtam. Nagyon kómásan keltem így is. Felfedezést tettem miszerint megnyílt a házhoz tartozó medence, holott csak szombatra volt kiírva. Na fel is buzdultam ezen és elhatároztam hogy kipróbálom mit tud ez a néhány négyzetméteres strand :D Akkor jött pont haza Adri és nekibuzdultunk a témának. Naptej fürdőruci, és irány az tíz méterre lévő medence. Kicsit hideg volt, de nekem jól esett. Napoztunk dumáltunk, nagyon nagyon bejött a dolog. Jó sokáig voltunk lenn, aztán feladtam, sok volt a napból, kezdett fájni a fejem. Nem égtem le, nem kaptam napszúrást, csak egyszerűen elég volt. Bár a vizet nem tudom megunni, lehet az akármilyen hideg. Utána elmentünk a használt boltba, venni akartunk ülőpárnát az erkélyi beszélgetésekhez, de be volt zárva. Elmentünk hát boltba kajáért. Semmi egyéb izgalmas.

 szoba, kilátással ;)



Szombaton reggel nyolcra mentem dolgozni, lehúztam négy kőkemény órát. Mint még soha. Dömping volt, Memorial Weekend volt. Maga a Memorial Day ma van, gyászolják ilyenkor a odaveszett katonáikat. Meg van a véleményem Amerikáról és a háborúról, de azthiszem ez nem az a felület, ahol ezt kedvem lenne okfejteni. Itt kéremszépen csakis Peace van. :D
Szóval hosszú hétvége volt, jöttek is ezermillióan. Tizenegykor leléptem, hazaértem, és két perc múlva már fürdőruhában voltam, mentem is le a medencéhez. Baromi meleg volt, ki be mászkáltam a medencébe. Napoztam, bementem, napoztam, bementem. Volt mellettem egy dadogós kisfiú, nagyon durván idegesítő módon dadogott. És hisztizett. De én ennek ellenére jót lazítottam, már majdnem be is aludtam. Volt egy pacsálós, latin beütésű lány, úgy csapkodott a másfél méteres vízben, hogy azthittem helyben megfullad, pedig csak úszott... Volt egy BruceWillis kinézetű pasas, ha nem tudnám, hogy épp Magyarhonban lebzsel az ürge, szentül hinném hogy ő volt az :D Kísértetiesen hasonlít.
Na a nagy strandolásnak véget vetettem olyan egy óra körül, zuhany, evés és várt rám még tíz órányi munka. Háromtól hivatalos voltam az BeachStore-ba. Vártam várakoztam a kanapén, hogy jöjjön Natalia... Azóta nem is találkozunk mióta történt az incidens. Volt egy kis gubanc a felvételem körül, de megtaláltuk egymást. Egy mercivel jött. Hopp mondom, csak akad itt pót-kocsi :D Megkérdeztük egymástól ki-hogy-van, aztán mentünk is. Megint nyomogatta a tetőablakot, én már csak nevettem. Megálltunk a boltnál vettünk banánt a shake-ekhez, mert egy nő vett 12db banánt magában. Egy banán 1 dolcsi... Számoljatok utána, mit meg nem ért a nőnek az a banán! ;) Vettünk barackot is, saját felhasználásra. Nem is tudom milyen apropóból de mondta Natalia, hogy ha nem nyírta ki egy autóbaleset, akkor egy barack már csak nem fogja. Két perc múlva a héjától elkezdett fuldokolni vezetés közben... Aztán felhoztam az imént említett mondatát, nevetett magán egy jót. Nyomogatta a magnót is... hiperaktív a csaj! Egyben leértünk. Nem fogom levezetni milyen izgalmas volt a meló... nincs róla mit meséljek. Nagyon aranyos csajjal voltam beosztva, végtelen türelemmel és egy fintor nélkül. Pedig fáradt volt már ő is. Mind azok voltunk. Volt még egy új srác Dominikáról, Pablo. Minden vendégnek elmesélte hogy ő honnan jött, akivel lehetett spanyolul hablatyolt.
Na és akkor most találkoztam azzal a jelenséggel, amivel a hely bír. Totálisan laza, homoszexuálisokkal, kézenfogva, felszabadultan, korra és nemre tekintet nélkül volt itt gabalyodás. Volt két lány, olyan masszívan szerették egymást előttem, hogy nem tudtam kiszedni belőlük a rendelésüket, a nagy ölelkezés közben nem értek rá. De voltak itt szerelmes öreglányok, kigyúrt fekete idős pasi-fehér idős pasival, egy szál fürdőnadrágos, hasán akár fát lehetne vágni, mezítlábas beachboyz-ok trallala trallala. Három különlegesebb forma jött be. Az egyik egy totál részeg/talán be is volt drogozva/ hapsi volt, annyira mondta a mondókáját hogy majdnem bezuhant a pultra, volt egy idősebb szerelmespár/pasi-nő formátum/ és szintén be voltak csiccsentve, nevetgéltek nagyokat, és adtak egy csomó borravalót. Utolsó órában ez már nagy meglepetés és ajándék volt. Gyatra ott a borravaló amúgy. És a harmadik jelenség egy magas, nagydarab, affektáló sárgára szőkített hosszabb hajú srác volt, "I'm sexy and I know it" pólóban, vélhetően ő is szivárvány kategóriás besorolásban tengette magánéletét. Tényleg, komolyan, semmi bajom a melegekkel, nem tudom a stílus sértő-e bárki számára, hát tényleg nem bántásból írok én bármit is.
De emberek! Férfi-Nő, Férfi-Férfi, Nő-Nő felállásban élő emberek! Kérve könyörgöm, egy kis visszafogottságot produkáljatok! Nekem mindegy, ki, milyen neműt csókol eszeveszett módon otthon, de légyszi, kérlek, please, bitte, por favor, ne akkor, amikor sorban álltok és mögöttetek beállt a sor, előttetek meg egy megfáradt munkás lény és várja óhajotokat. :) Köszcsi!
Az est meglepetésvendége az hapsi volt, a családjával aki BruceWillis-re hajazott a medencébe. Nocsak... A véletlenek...
Hajnal kettőre értem haza, kocsival hoztak, egy dögös kis Chrysler-rel. Ejjha! Időközben lett még egy lakótárs, egy kollégném, szerelmi szálak késztették a késő esti költözésre. Szóval vele beszélgettem még fél órát, aztán lefeküdtem. Totál stresszben voltam, mert tudtam hogy két óra múlva már kelhetek is és mehetek dolgozni, az új, csúcsszuper beosztásomnak köszönhetően. Szóval holt fáradtan keltem két óra múlva, átvergődtem munkába és vártam szeretettel a vendégeket. Rengetegen voltak, sikerült mindent amit elrontottam pont a manager előtt produkálni, kaptam is hideget, meleget, de mondtam neki hogy sorry, de két órát aludtam, mert fél egykor zártam. Amit tudhatott volna, ugyanis ő írta a beosztást. Sebaj túléltem. Hazafelé már nagyon fájt mindenem, főleg a talpam, kell egy új cipő munkába, ez kicsinál. Itthon nem csináltam semmit, kicsit gépeztem, zuhanyoztam, aztán hatkor lefeküdtem és aludtam. Mindenki felkeltett valamivel, végül hajnalban aludtam vissza. Ma is kóma voltam, ultrabrutális tömeg volt ma benn, folyamatosan az ajtóig állt a sor. Ma nekem annyi volt a dolgom hogy rendezgessem a fánkokat, és tartsam rendben a vendégteret. Meg sem álltam. Pedig ki sem szolgáltam. Tálcákkal egyensúlyoztam, törölgettem, töltögettem, trallalalla.
Egykor végeztem, elmentem boltba, itthon csináltam egy salit, skype-party, aztán csak pihentem. Annyi életkedvem nem volt se tegnap se mag hogy lemenjek a medencéhez, ahhoz is nyűgös voltam hogy átöltözzek fürdőruhába, és ott csináljam a semmit. Annyit sikerült produkálnom még ma, hogy leforráztam a kezem forró olajjal, egy kolbász volt a bűnös. Két órán át égett a kezem, bőgni tudtam volna, ha egyedül lettem volna. Aztán hazaért Gergő és kaptam Aloevera gélt. Az segített. Úgy fájt, hogy a hideg rázott már. Hólyagos lett több helyen a kézfejem... Na de most előttem áll két szabadnap, ismételten, remélem nem "halok bele".
A SzáguldásPorscheSzerelem ezúttal rám lefordítva a következő: SZÁGULDÁS=Száguldás PORSCHE=Toyota  SZERELEM= megintcsak a Szerelő, mert nem én szerelem. :D


a cím ismét egy filmből van, Az ötödik elem, íme egy kis filmzenei ajándék újra, jaa és utólag esik le, hogy ez pont egy BruceWillis film :D Na az összefüggések!




Illetve Boldog 4. Szülinapot, az én otthon hagyott, hatalmas, piros Szivecskémnek!
Hiányzol Rákóczi! Nagyon!

2012. május 25., péntek

Amerikai szépség

Na megint elborítom az agyatokat egy filmcímmel, de ennek is megvan az oka. Ismételten a "beteg kategóriás" filmekből válogatva szedtem ki ezt a kultikus gyöngyszemet. Egyik kedvencem igazából.
Az egyik ok, amiért ezt választottam a következő; Van a filmben egy bizonyos jelenet, mikor a főszereplő felesége odagurul egy gyorsétterem autós kiszolgáló ablakához, hahotázva a szeretőjével és ugyebár pont a férje szolgálja ki őket cinikusan. Nos, a Dunkinban van szerncsém megtapasztalni milyen is a drive-ban állni, és nyújtogatni kifelé azon a kis ablakon a sok lusta népnek az élelmet, elsősorban kávét. A minap egy nő kérdezte finom-e az új ízesített kávénk, kóstoltam-e már. Mondtam neki, nem kóstoltam, sajnálom, nem tudom, mert én nem szeretem a kávét. Teljesen le volt döbbenve. Hogy létezhet ember, aki egyáltalán nem iszik kávét és pláne nem is szereti? Sajnálom, én ilyen furcsa ízléssel születtem. Gyerekkorom óta nem bírom meginni. Nekem a sör dettó ilyen, bár, azt van, hogy leerőszakolom ha szükséges. A kávét viszont nem. Komolyan mondom, bárcsak szeretném! Ahányszor már engem életemben kínáltak kávéval, sőt tukmálták és erre kénytelen voltam mondani hogy nem szerénykedem, egyszerűen nem szeretem. Azt a sok furfangos tekinetet... Édes jó élet! Kicsit eltereltem a szót ezzel most.:D
Szóval mikor a drive-ban állva, nyújtózkodva, behajolva, mosolyogva kívánok egy szép napot az embereknek, mindig bevillan ez a filmjelenet. A hamis bazsalygás és az egész helyzet alapvető komikussága. Hihetetlenek az emberek amúgy. Ennyi hízelgést, mint amit az amerikaiak egymással művelnek, még nem láttam. Eladó a vevőnek, vevő az eladónak, egymás mellett elsétáló emberek kb akárhol. Tegnap például egy rendőr köszöntött hatalmas mosollyal "háuárjú"-zva. Mosolyogtam én is és vissza "háj"-oztam. Őrület! Mondom, színtiszta hízelgés! Egy kutya nem hízeleg ennyit egész életében mint ezek egy nap alatt.

Most visszabontom a napi eseményeket. Tudom, tudom nem vagyok egy szorgalmas és termékeny blogíró. Nem így terveztem én sem. De valami mindig közbeszól.

Csütörtök:
Melóztam délelőtt, aztán itthon lazultam. Akartam főzőcskézni de végül elnapoltam. Majd hazajött kedves lakótársam, ő is dög éhes volt, így fogtam magam, előcsaptam a csirkét a fagyasztóból. Legyen tejszínes mézes-mustáros csirke! Ebből csak tejszín meg méz nem volt itthon, pont a "kevésbé" fontos dolgok. Csirke olvadozott, én addig elmentem a boltba és bevásároltam. A napi látványosság számomra, nem volt egyéb mint egy újabb amerikai agyrém, az előre pucolt, csomagolt, főtt tojás. Most és itt megkérnék minden kedves olvasót, hogy amennyiben Európában, de legfőképpen Magyarországon találkozott már hasonlóval, az kérném jelezze egy kommentben, illetve ha van róla fényképe, azt szívesen megtekinteném. Egyszerűen nem akarom elhinni!!! Mekkora lusta baromság ez? :D


A méznél megintcsak elakadtam, melyik is legyen. Volt macis méz, gondoltam oké, ez hasonló csomagolásban van mint otthon, tán ez jó lesz. Fejezet kettő; tejszín.... Néhány szó a tejtermékekről. Itt a tej körül hatalmas hisztéria megy. A Dunkinban is van sovány tej, nem sovány tej és tejszín. Otthon van tej és tejszín, és ha valahol kérsz egy kávét nem állnak le veled diskurálni a tej hány százalékosságáról. A tej, az tej, ha kávéról van szó. Oly mindegy zsíros-e vagy light. Ez a nem könnyű ebben a kávéárulósdiban felénk. Na szóval a tejszínnél nem játszottam hasracsapósdit, hanem megkérdeztem egy nőt, mondja meg legyen szíves, melyik az a tejszín amivel még főzni is lehet. Több sor kávétejszín van ugyanis a boltban, és egyetlen egy normál főtőtejszín került végül elő. Éljen!
Bevásároltam, hazamentem, főzőcskéztem, jelentem nagyon finom lett, meg lettem dicsérve. Ezek a külföldi főzőcskézések nagyon jó kis kihívások, mert már a hozzávalók beszerzésénél elakadsz. Viszonylag hamar lefeküdtem aludni ezután.


Péntek:
Munka délelőtt ismét. Meló után elmentem a Marshallsba, hátha jött a méreteben a kinézett cipellőből. Éppen pakolták ki az új árut, gondoltam addig nézelődöm, hátha tesznek ki abból is. Találtam négy ruhát, ami teljesen elvarázsolt, felpróbálgattam őket. Meg is volt a nyerő, aztán ránéztem az árára, pont ő volt a kakukktojás. Azonnal lemondtam róla, nem őrültem én meg! Volt egy "B" terv is a négy közül. Felvettem újra, barátkoztunk, az ára is jó volt. Elhatároztam, ha nem tesznek ki a cipőmből, akkor ez jön velem. No igen, de volt még egy másik jelentkező a cipő kategóriában, már első napom óta. Mit ad Isten, pont passzoltak színben a ruhával. Á, gondoltam, ez sem lehet véletlen, bekerült a kosárba. Egy kis csalást viszont elkövettem. Elég érdekesen vannak itt a cipőméretek is ám, így a jobb lábam és a bal lábam más más számozást igényel. Így történhetett, hogy szükségszerűen felemás számozású cipőkét tettem a dobozba és vettem meg. Már a parkolóban felvettem és abban tipegtem az 1$-osba újabb élelembeszerzős indíttatásból. Hazalejtettem a hatalmas szatyorral, nagyon fura látvány lehettem. Este beszélgettem egy jót a lakótársammal és egyben tulajjal. Elmesélte Equador-i kalandjait, hogy ugrott le egy hídról/persze kötéllel/ sőt még a videót és a képeket is megnéztünk. Nem volt semmi!

Szombat:
Tovább dolgoztam, közben Elysia megkérdezte van-e kedvem vele lemenni Katiért a partra, aztán sétálgatni egyet? Ó, mondom természetesen! Háromra visszamentem, nyári felszerelésben, kicsit várakoztam, majd beültem a csaj mellé és csigatempóban haladtunk lefelé. Jó messze találtunk is parkolóhelyet. Szombat volt, jó idő, utolsó előszezoni hétvége, hatalmas akciókkal. Tömeg, amilyet ott még nem láttam. Tetszett. Bementünk egy ilyen kis játékterembe, minibowlingoztunk, vagy fogalmam sincs mi a neve. A nyereménykuponokból váltottunk pár karkötőt. Na utána bementünk egy másikba, ott gumikalapáccsal kellett hódokat ütni, beteg egy játék, én egyszer sem nyertem, de a nyereménykutyákat elosztottuk:D Gagyi, kis, plüssnek sem mondható kínai vacak, de jó emlék lesz! Sétáltunk egyet ezután a parton, imádtam a hatalmas hullámokat és az időt hozzá. Tökéletes volt!


 nyereményeink; kutyák és karkötők (:

Ezután még vettünk egykét akciósabb ruhadarabot, én személy szerint egy zöld nadrágot. Elysia hazahozott minket, útközben még fagyiztunk egyet, itthon vágódtunk is a zuhany alá.












 lazán, kéz nélkül, combbal vezetve...


 

Ültünk, üldügéltünk vártuk hátha akad egy kis program estére. Annyira türelmesek voltunk, hogy végül termett is a rózsa. Csinibe vágtuk magunkat és mentünk is a hatalmas ultra-mega-giga távolságra lévő szomszédos BethanyBlues-ba. Élőzene ment, változatosat játszottak, nem volt kötött stílus. Közben pedig a TV-ben ment a LosAngelesLakers és az OklahomaCity kosármeccs, azt bámultam masszívan. Nagyon amerikai fíling volt az egész. :D Közben rájöttem két dologra, hogy mennyire hiányzik a kosarazás és a dobolás. Volt egy szünet az élőzene közben, szívem szerint rávetettem volna magam a magányos kis dobra! :D /Dancit ezennel csókoltatom!/ Nagy, különleges dolgok nem történtek, ittam a kis italom, nézelődtem, örültem. Hazafelé elsütöttem a "Hívjunk egy taxit?" mondatot, amire érdekes volt a reakció. Nyilván vicceltem. 200 méterre lakunk. Elég furcsa az amerikaiak humorérzéke, de a régóta itt élő külföldieké, magyaroké is. Konzervatívak. Mindegy, szóval a már képpel illusztrált "szomszédos ivó" kipipálva! Utána még itthon folytatódott egy kis diskurzus, meg még egy pohár nedű, aztán jött a jóéjszakát.


Vasárnap:
Cseppet kőkemény nap volt. Reggel 8-tól este 10-ig dolgoztam, csak így a semmiből. Nap végére állni alig bírtam, amihez közrejátszott a rossz minőségű cipőm is. Először dolgoztam délután, jó kis csapatom volt. Ráhúztam még egy órát, mert megvártam Katit, hogy zárjon.

Hétfő:
Aludtam fél egyig, bepótoltam az elmaradást. Háromra mentem dolgozni, két sráccal voltam, komolyan mondom nagyon jól éreztem magam, tanulgattam a shake-ek elkészítését, osztogattam a fagyit, természetesen kóstolgattam is. Bele is szerettem a csokis-kekszes fagyiba, amit annak idején otthon a BurgerKingben szerettem meg, csak sajnos megszűnt. Na azthiszem itt kárpótolhatom magam érte. Jókedvűen zártam a napot, sok borravalóval.

a felső harmadik a kedvenc!



Kedd:
Délre mentem, rettenetesen rossz hangulatú napom volt. Hatra jött elém Kati, megettem két vigasztaló fánkot. Aztán hazamentünk, ettem az isteni leveséből és elbeszélgettük az estét az erkélyen, ez ugyanis a mindennapi programunk. Erkély, beszélgetés, lazulás.

Szerda:
Szabadnapom volt de meg volt beszélve hogy lemegyek a beach store-ba, a parti üzletünkbe kicsit körülnézni, mi, hogyan és hol van ott. Pihengettem itthon, aztán háromkor lementem. Végigmentem az üzletsoron, mindegyik szimpatikusabba benéztem. Elköltöttem első szendvicsemet egy igazi amerikai Subwayből. Hehe
Hát tény, mi tény, én gusztusosabbakat gyártottam otthon, nem beszélve arról milyen rettenet más íze volt. Tonhalasat ettem, az a kedvencem, három évig éltem azon a szendvicsen otthon, úgyhogy tudom milyen az íze. A mézes-mustár valami borzalmas volt, mintha ecetes-tormát ettem volna, illetve a tonhal is vizes volt, nem volt túl jól elkeverve a majonézzel. A hapsi megkérdezte hogy ukrán vagyok e vagy orosz? Mondom apunkám, magyar vagyok, jó? Mondtam neki hogy hol dolgozom, kaptam is emiatt egy kis árengedményt, éljen. Nem ettem meg helyben a szendvicset, csak mikor átértem Katihoz a Dunkinba. Mint mondtam, nem volt életem lakomája...


Utána sétáltam egyet, hoztam egy szendvicset Katinak is, addigra egy valóban ukrán lány szolgált ki, szintén adott kedvezményt. Visszafelé ruhát próbálgattam az egyik üzletben, de nem nyert. A Dunkinban körülnéztem, tettem a dolgom, aztán este mikor már sötétedett elindultam egy sétára. Még nem voltam itt este a parton, mondom le kell vizitelni a látványt. Fotózni akartam, de sajnos nem működött az aksim, rosszat hoztam el, így maradt a telefon silány minősége. Annyira csodálatos volt az egész. Végigsétáltam az üzletsoron, fújdogált gyengén a szél, majd leértem a partra. A látvány igazából megfogalmazhatatlan. Hatalmas hullámok, fehér hab futott ki végig a homokon, a szél fújta bele a felcsapódó párát az arcomba. Nem tudom pontosan meddig álltam ott mozdulatlanul, bámulva az óceánt, negyed óránál több volt biztosan. Egészen addig révedtem előre, míg a horizonton teljesen összeolvadt az ég az óceánnal. Kicsit már fáztam is, egy szál pólóban voltam csak. Az arcomon már éreztem hogy tapad a sós párától. Elindultam visszafelé, szépen sétálgatva. 66 fok volt már csak. A Dunkinban összefutottam egy új sráccal, dominikai, vele fogok dolgozni szombaton. Kati még tett-vett, így mentem még egy kört, vissza a partra, leültem egy padra és néztem ahogy két öregasszony szalad sikítozva a vízből, ugyanis elkapta őket a hullám. Senki nem volt egy idő után rajtam kívül. A parti sétány teljesen üres lett és a part is. Visszaindultam, jött velem szembe egy nagy kalapos rendőr, ilyen barnás-bézses egyenruhában. Rámköszönt, hatalmas mosollyal az arcán. Megint olyan amcsi-filmes érzésem támadt. Ez Amerika gyerekek! Valóban. Kicsit giccses a történet összességében, de ez a színtiszta igazság. :)
Végül az üzletvezető hazahozott minket, kiültünk az erkélyre újra és csevegtünk. Furcsa nap volt, jobban belegondolva.









 a főutca a partról

Az utóbbi két napnak szentelek majd egy külön bejegyzést, azthiszem úgy dukál, majd megértitek.
Hogy még miért Amerikai szépség a cím? Az óceán miatt. Engem lenyűgöz a víz, az hogy szinte önálló életet él, hol haragos, hol szelíd, hol életmentő, hol gyilkos. Szeretek én mindent ami tó, folyó, patak, medence, tenger és óceán, forrás, vízesés, vagy csak egy kiadós eső. Engem itt igazából minden rosszért az a tény vigasztal, hogy tíz perc alatt ott vagyok az óceánnál. Kell ennél több? Nem azt mondom hogy fenerossz dolgom van itt egyébként is, de lássuk be akadnak itt is nehéz dolgok. Szóval hatalmasat nyom a latba a helyszín. Utólag betettem egy számot a The Beach című bejegyzés aljára, a film egyik zenéje, egyike a kedvenc számimnak, most pedig az Amerikai szépségből szóljon egy szintén kedvelt nóta.
Sajnálom még egyszer, hogy nem tudok szorgalmasabb blogíró lenni. De remélem annyi amennyi akad számotokra, azt szívesen olvassátok. Na és tán a sok kép kicsit kárpótlóilag hat. Üdv pajtik!

az Amerikai szépség híres nótája

2012. május 16., szerda

Nagyon funny napok

Attól eltekintve hogy akad egynéhány megoldandó kérdés, a magam mögött tudott két nap igencsak olyanra sikerült, amilyeneket elképzeltem magamnak. Őszintén szólva villámcsapásként ért a "programrengeteg" és végre valahára találtam magamnak egy kis társaságot. Persze mit várok, tíz napja vagyok csak itt. Mondjuk úgy, hogy türelmetlen típus vagyok. Vannak dolgok amikben végtelen türelemmel rendelkezem, de ha jó dolgokról van szó, akkor ilyen nálam nem létezik. Ha várok valamit, vagy ha számítok valamire, akkor minden bajom van. Lényeg a lényeg, ami az itteni életem beindulását illeti elég türelmetlen vagyok.
Hétfőn dolgoztam, nem vittem túlzásba, 11-ig. De nagyon jó napom volt benn. Utána elmentem az 1$-os boltba és tartottam egy kis "amerikai napot". Vettem magamnak fagyasztott egytálkaját, egy milánói szerűséget és egy sajtos tésztát. Vettem mellé nachost, ahhoz sajtszószt és egy kis Milkyway csokit. Hazajöttem, megettem a spagettit, utána a nachost toltam befelé. Érdekessége ennek az, hogy míg otthon csillagászati ára van egy zacsi ilyesminek, a sajtszószról nem is beszélve, addig megkaptam itt egy-egy dollcsiért. Azthiszem szeretem ezt a boltot. Eszméletlen cuccok vannak amúgy benne. Amcsi zászló mintás ereklyék tömkelege. Már most tudom hol fogok bevásárolni ha megyek haza. Ezzel töltöttem a délutánt. Ettem, ettem és ettem. Gyümölcsöt és ezeket. Este "lakógyűlés" volt. Megbeszéltünk néhány dolgot. Napközben pedig "ritkán látott" barátokkal csevegtem skype-on. Az egyetlen dolog, ami beárnyékolta a napom az a folyamatos fejfájás volt. Igazából a partra terveztem menni napozgatni, de persze nem volt olyan az idő.




Tegnap, azaz kedden, meg volt beszélve egy kis shopping a kolleginákkal. A lakótársammal Katival, egy Hawaii-i csajszival és egy román lánnyal. Egész nap szépségápolós-rendrakós napot rendeztem. Körmöt lakkozgattam, rendezgettem itthon a cuccaimat, meg ugybár végre addig aludtam amíg jólesett. Jó sokáig rohangáltam pizsiben, élvezkedtem, senki nem volt itthon és én szabad voltam. Megint skype-olgattam is, nagyon jólesett a lazulás. Puccbavágtam magam időre, majd elmentem az 1$-osba és vettem egy csokit megint, majd bemasíroztam a Dunkinba a csajokhoz. Csevegtünk, már amennyit én igazán hozzá tudok bármihez is szólni néha. :D
Bepattantunk Olivia Ford terepjárójába és elmentünk telefont venni Katinak. Nem is volt ez olyan egyszerű művelet mint ahogy gondoltuk. Belibbentünk a bevásárlóközpontba, és ahogy tükröződtünk az ajtóban egyszerre jutott mindannyiunk eszébe a Szex és NewYork. Meg is voltunk pont. Egy rövid vörös, egy hosszú barna, egy rovid szőke és egy hosszú szőke. Én voltam Carrie. (passzol is, én vagyok a nagy irogatós) Úgy elment ott az idő és a pénz is, hogy a tervezett shoppingolás a Marshallsban elmaradt, helyette elmentünk egy közeli kínai kajáldába és rendeltünk egy gazdaságos de bőséges menüt. Imádtam a kocsikázást, üvöltött a zene, lobogott a hajam, a csaj őrülten vezet, de én nagyon élveztem! A kínaiban egyedül én nem csalódtam szerencsére. Szokásom új helyeken azt rendelni amit amúgy is ismerek, mert abban még tán bízhatok. Nem vagyok amúgy oda a kínai kajáért de ez nekem finom volt, szezámmagos édesszószos csirke, barna rizs és valami tojásos-káposztás tekercs, nem tudom mi a magyar hivatalos neve, mondom, nem nagyon vagyok otthon ebben. Ezután szétváltunk Elysia a Hawaii-i leány bepattant a szuper kis sportautójába, mi pedig a Fordba és haza lettünk fuvarozva. Itthon még dumáltunk egy keveset, majd lefeküdtünk. 






A mai küldetés a bankszámlanyitás volt. Átsétáltunk Oliviához, hivatalosak voltunk egy kávére, amit én ugyan nem szeretek és meg nem iszom, de az invitációt elfogadtuk ugyanis Kati nagy kávés. Beszélgettünk a teraszon, közben megérkezett Elysia, aki végül elvitt minket a bankba. Kati segített, fordított nekem. Meg nem értettem volna különben miről karattyol a nő. Persze ez nem teljesen igaz. Értem én is... csak nem pontosan. Viszonylag gyorsan elintéztük, jelentem, van amerikai bankszámlám. Nagyon menő! Hamarosan megküldik postán a kártyácskámat és gyűjthetem rá a vagyont... hehe. Ezután lementünk a partra, Kati ma is ott dolgozott, elméletileg őt vittük le. Elysiaval kettesben sétálgattunk egyet a parton. Mennyei volt! Hatalmas hullámok, totális jó idő és jó társaság. Hihetetlen így utólag hogy mennyi mindenről beszélgettünk. Egyik pillanatban Elysia ordított egyet hogy vigyázzak, de már nem volt időm. Megfordultam megnézni mivan és csak annyit láttam hogy jön egy hatalmas hullám, egészen a csípőmig felcsapott, tiszta víz lett mindenem, még a táskám is. Elkezdtünk ugyan futni, de már nem volt ugyebár idő. Á nagyon vicces volt igazából. Az egész olyan filmjelenetes volt. Kezünkben a cipellőnk, szaladgáltunk a hullámok elől, nevetgéltünk... Utána végigsétáltunk a sétányon is, oda meg vissza, bementünk Katihoz, kajáltunk ott egyet, beszélgettünk. Végül Elysia hazahozott, aranyos csajszi nagyon és az a vezetés. Erre mondják; kicsi a bors, de erős. Ja és imádom a kocsiját.



Apropó kocsi... Tegnap Olivia felvilágosított hogy a legendákkal ellentétben elég egy helyi személyi vagy jogsi és tudok venni kocsit. Így arra jutottam hogy talán jövőhéten fogom magam, elmegyek Georgetownba és csináltatok magamnak egy személyit. Megtehetem. Tiszta izgi. Lesz amcsi személyim is. A jogsival az a baj, hogy vizsgát kell hozzá tenni hogy megkapd, az meg ugye ugyancsak belefáj néhány dollárpapába. Inkább választom az egyszerűbb utat. Elég egy személyi is. Ma Elysia mondta hogy tud esetleg segíteni autó-vásárlás ügyben, így elöntött a boldogság. Elmondta hogy mi mennyibe kerül, hogy s mint vannak itt a teendők ez ügyben. Egy lépéssel előrébb egy saját amerikai autóhoz, el sem hiszem. Nézegetem masszívan az interneten a jövendőbeliket. Most éppen találtam egy lehetséges áldozatot. Ha a csillagok kedvezően állnak nekem, akkor tán már jövő hónapra lehet egy verdám itt is. Mily mennyei lenne! De jövő hét után beindul itt a tömegközlekedés is.... most konkrétan el kellett gondolkozzak ezen a szón, mert angolul jutott csak eszembe. Kezdődik :D
A mai este lájtos, úgy volt hogy tán elmegyünk egy mexikói bárba margaritázni, mert ma margarita nap van, tehát akciós. Ebből maradtam ki múlt héten, ezen a héten meg mindenki passzívnak ígérkezett és lett is. Sebaj, lesz még szerda.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...